Trieszt valahogy jó ideig lemaradt a térképemről, pedig átutaztam rajta ki tudja hányszor, de aztán amióta először pillantottam meg a Miramarét, úgy beleszerettem, mint egy tini. Ami szuper, hogy Magyarországról is viszonylag gyorsan elérhető, bár egy olyan non-stop túrát, aminek alkalmával a lenti képek készültek csak elvakult Red Bull fogyasztóknak ajánlok, de jelentem Magyarországról is megjárható egy nap alatt. Ha négy körül indulunk Budapestről, kilenc óra tájában már hörpölgethejük a reggeli cappuccinónkat a Piazza dell’Unitán. Mi legalábbis így tettünk, és akkor már beugrottunk előtte Lipicába is táltos paripákat nézni.
Trieszt a megtestesült Mitteleuropa,nem csoda, hiszen tartozott ide is, oda is történelme során (1954. óta végleg Olaszországé), ráadásul Szlovéniába átjutni annyi, mint átsétálni a nagykörút egyik oldaláról a másikra. Ez a közelség a nyelvhasználatban is megmutatkozik, általánosak a szlovén nyelvű feliratok. Trieszt volt a Monarchia kikötője, ezért nem olyan meglepő, hogy sokszor olyan mintha Budapesten sétálgatnánk. Itt még mindig mélyre lehet tudőzni a Monarchia levegőjét, legpompásabb épületei abból az időszakból származnak. Hatalmas,tiszteletet parancsoló paloták no meg persze Habsburg Miksa egy Adriába nyúló földnyelvre épített mese habbal kastélya, a Miramare. Ha nem csak egy napos a kiruccanásotok, és a városban alszotok, akkor: tippeket trieszti szállásokhoz itt adok.
A Piazza Unitá d’Italia Európa legnagyobb tengerre néző tere, ami 1955 óta viseli, ezt az olasz egységre utaló nevet, hiszen Triesztet ekkor csatolták végleg Olaszországhoz. A Piazza a Monarchia legszebb arcát idézi, bámulatos palotákkal. A városháza az Adriai-tengerrel szemez, a téren.
A Miramare kastély helyét Miksa maga jelölte ki, remek ízléssel, a szobákból olyan kilátás nyílik a tengerre,mintha hajókabinban lennénk. A botanikus kert is az Miksa érdeme, igazi randi- és esküvői fotózkodós helyszín. A kastélyt 1860. karácsonyán avatták fel, de nem sokáig élvezték, csak négy éven át élvezték itt az idillt. Miksának ugyanis felajánlották a Mexikói trónt 1864-ben, amit ő elfogadott. Nem bizonyult tökéletes választásnak, nem maradt sokáig a fején a császári korona, a mexikói polgárháborúban a császárpárti erők csúnyán alulmaradtak, és 1867-ben Benito Juárez csapatai elfogták és kivégezték.
Ha pedig városnézés közben ahhoz támadna kedvünk, csak ledobjuk a ruháinkat és megmártózzunk a tengerben. Homokos part nyilván nincs, de a tengerparti sétány mentén gyakorlatilag végig le lehet jutni a vízbe, és senki nem néz földönkívülinek, ha csobbanunk egyet. Ez persze az arra alkalmas évszakban, aki mostanábban indulna neki az inkább a hírhedt trieszti szélre, a borára készüljön.
Egyébként pedig a városban meg megvan benne minden, amit egy olasz várostól várhatunk: római színház, diadalív, hatalmas terek, tengerparti korzó, apácák, bevásárlóutcán tömegelő fiatalok, teraszok, robogók piac, stb., stb., stb. Teljesen odavagyok.
Miután pedig bebarangoltuk a az egészet, és egy kicsit királykisasszonynak éreztük magunkat a Miramare szalonjaiban és kertjében sétálgatva igazán jól fog esni egy hamisítatlan (nápolyi) pizza a kismillió étterem egyikében. Esetleg egy dobostorta egy cukiban, hiszen, mintha már említettem volna, hogy ez itt a Monarchia…
Ha a legautentikusab helyszínen akarjuk kipróbálni a szintén oly jellegzetes spritz-arzenált, akkor a patinás Antico Caffè San Marco az ideális célpont, ami 1914. óta az értelmiségiek kedvenc találkahelye, megfordult itt James Joyce, Umberto Saba és Italo Svevo is. Az első világháború alatt pedig még hamis útlevelet is kaphattunk itt a kávé mellé. Ma súlyos márványasztalok mellett terpeszkedve ihatjuk az Aperol spritzet, és szép csendesen lapozgathatjuk a könyveket a kávéház belsejében kialakított könyvesbolt polcai mellett.
Napfényes séta esetén ne fogjuk vissza magunkat, irány valmelyik terasz!
Triesztről írtam bővebben is az Útikalauz az édes élethez című könyvemben, amit bármelyik magyarországi könyvesboltban, és az Erawan Kiadó webshopjában is beszerezhettek.